MENÜ

MÉREGTELENÍTŐ, FOGYASZTÓ, RÁNCTALANÍTÓ KÚRÁK

Leakarokfogyni!

Biocsíra: „Az életerő”

 

A pici magból óriási energiával tör elő az új élet, és tartalmazza az összes olyan alkotóelemet, amire a szervezetnek szüksége van.

A gabonacsíráztatás a gabonatermesztéssel egy időben jutott el keletről a mai Magyarországra. A csíráztatás rituális szokásként is élt: a halált és újjászületést szimbolizálta. Csíráztatott gabonából készült a karácsonyi asztal dísze, de a csírából készült édes lepényeknek - a tájanként változó nevű csiripszlit, csíramálét, szaladost avagy köttést a csírázott, kiszárított és megőrölt mag lisztjéből vízzel készítették - és sörnek (régiesen: szaladser) is nagy keletje volt az év minden szakaszában.

„Már a régi rómaiak is ismerték…”. Valóban a csíráztatás a magvak csíráinak fogyasztása és a rügyterápia (gemmaterápia)elnevezés ebből a korból eredeztethető. Közérzetünkön, teherbírásunkon, hangulatunkon, bőrünkön megmutatkozik a napfény és a friss vitaminok hiánya. Tavasszal a természet újjáéledésének első jelei a friss hajtások, rügyek, az éppen csírázó növénykék. Ezek a kis csírák hordozzák magukban a majdani növények kifejlődéséhez szükséges enzimeket. Az enzimek az anyagcsere katalizátorai, melyek ellenőrzik a szervezet kémiai reakcióit. Születésünkkor adott mennyiséggel rendelkezünk belőlük, melynek életünk végéig ki kellene tartania. A helytelen életmód, az egészségtelen táplálkozás, a betegségek sokat elvesznek ebből a mennyiségből, a szervezetben az egyensúly idővel felborul, és egyre veszélyeztetettebbé válhatunk súlyos betegségektől.

Az egészséges táplálkozás alapja a zöld étrend, az élő élelmiszerek fogyasztása. A csírák kiváló forrásai az A, B-komplex, C, D, E, G, K, U vitaminoknak és ásványi anyagoknak. Bennük a kálcium, magnézium, foszfor, klór, kálium, nátrium, szilícium, szelén, jód mind természetes, azaz a szervezet számára legkönnyebben hasznosítható alakban vannak jelen.

A kicsírázott mag rendkívül tápláló élelem. Az év bármely szakaszában hozzáférhető, a szervezet által könnyen feldolgozható, vitaminokban, ásványi sókban és fehérjékben gazdag ételek készíthetők.

Még a kis mennyiségben elfogyasztott csíra is magas tápértékű eleme lehet napi étkezésünknek. A csírákat „előre feldolgozott táplálék”-nak tekinthetjük, amely a szervezetünket tehermentesíti, és könnyen emészthető táplálékkal látja el.

A biocsírák élő élelmiszerek, fogyasztásuk - akár kúra jelleggel - rendkívül fontos, különösen a téli időszakban, amikor kevés a friss vitaminban gazdag zöldségféle. A mag csírázásakor az előzetes beáztatás hatására a benne található enzimek aktiválódnak, segítségükkel az összetett szénhidrátok egyszerű szénhidrátokra, a fehérjék aminosavakra, a zsírok nagyrészt zsírsavakra bomlanak. Az ásványi anyagok a szervezet által jobban hasznosítható, nagyrészt vízben oldható ásványi sókká alakulnak. A csírákban a többszörösen telítetlen zsírsavak is megtalálhatók, ezeket nevezik nélkülözhetetlen (esszenciális) zsírsavaknak.

Miután a legtöbb helyen gyakorlatilag lehetetlen biotermeléssel nőtt friss élelmiszerhez jutni, ez az egyszerű út az egészséges táplálkozáshoz igazán megérdemli, hogy megismerkedjünk vele. Az enzimek komplex katalizátorok, amik ellenőrzik a szervezet összes kémiai reakcióját. Születésnél egy adott mennyiséggel rendelkezünk, aminek életünk végéig ki kellene tartani. A helytelen életmód, a rossz táplálkozás, a betegségek óriási mennyiséget fogyasztanak, így idővel az egyensúly megbomlik, a szervezet egyre jobban ki van téve a súlyos betegségeknek.

A csíra ételek készítésekor figyelembe kell venni, hogy melegítés hatására minden hasznos enzim elpusztul, ezért ajánlott ezen ételeket nyersen fogyasztani. A sokáig tartó enzimhiány miatt a szervezet tartalékai annyira elapadhatnak, hogy korai öregedés léphet fel, ezt azonban megelőzhetjük: szervezetünk felerősítésével, karbantartásával, a hiányzó elemek rendszeres bevitelével és pótlásával. A csíráztatott gabonákban, magokban található dimetoxi, benzokinon és hidrokinon az aszkorbinsavval nagyon nagy hatással tudnak lenni a gyenge szervezetre, segítik a megerősödését. A biocsírák salaktalanítják a szervezetet, különösen lábadozás idején segítenek regeneráló hatásukkal.

Egészségünk megőrzésében jelentős szerepük van a bioaktív antioxidánsoknak, amelyek közül a C, E, A vitaminok és a karotinoidok a legfontosabbak. A magok enzimjei csírázáskor megszaporodnak, vitamintartalmuk többszörösére nő.

A biocsírák 25%-kal több kalóriát tartalmaznak mint a hús, de nem hízlalnak (azonnali energiát adnak, hiszen "élő ételek"), mert nincs bennük zsír, koleszterin, hormon és antibiotikum, és 100%-ban emészthetőek, élő élelmiszerekként azonnali energiát adnak. Tökéletes kombinációban tartalmazzák az egészséges élethez szükséges elemeket. Ma amit enni tudunk, nagyon egyszerű. Nyers ételt enni abban a formában, ahogy a természetben található.

Fogyasszunk tehát minél több nyers ételt olyan formában, ahogy a természet kínálja! A nagy civilizációk bölcsei évezredeken át hittek a csírák gyógyító és egészségmegtartó erejében!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • Lili mittesszerei tűnnek el
    2011-04-08 09:15:22

    Lili fogyni szeretne. Így elkezdte a fogyókúrát 2 hete. Szép eredmények mutatkoznak, de amiről tegnap szeretett volna beszámolni, az az, hogy az orrán és az állán lévő mittesszeres bőre tisztul. Egész életében szenvedett a bőrétől: arcán, hátán mélyen ülő kis, fekete mittesszerek tették borússá hétköznapjait. Főleg a középiskolában zavarta nagyon: járt kozmetikushoz, bőrgyógyászhoz vele. Sok szert kipróbált, egy olyan gyógyszert talált, ami segített neki, de csak akkor, ha folyamatosan szedte, pedig ideiglenes gyógyszer volt. Mivel emiatt nem akart gyógyszeren élni egész életében, inkább megbékélt a bőrével, és várta a nyári napsütést, ami enyhített a szépséghibán. Most viszont a fogyás mellett mellékhatásként a bőre elkezdett kitisztulni. Örömmel újságolta, hogy az állán és orrán lévő mittesszerek TŰNNEK EL! Tiszta, selymes, bársonyos bőr van helyettük!

  • Marika tüdőembólia után keresi a segítséget
    2011-04-08 09:08:36

    Marikának tüdőembóliája volt januárban. Szerencsésen túljutott a kórházi ágyon, de azóta is nehezen mozog, sokszor fullad, fáradékony, a gyógyszerektől sokszor kissé kábult. Egy hete döntött úgy, hogy elkezdi a méregtelenítő kúrát. És ma már azt mondta : "Azt érzem, hogy jobban vagyok, már nem vagyok annyira fáradt és tompa."

  • Szilvi is elkezdte!
    2011-04-08 09:03:09

    Szilvi fél éve szülte második gyermekét. Az első után viszonylag könnyen ment le róla a felesleg, A popsival, combbal most sincs probléma, de a hasát utálja! Egyszerűen nem akar megmozdulni. Már a plasztikai sebészen gondolkodik, de még ezzel a kúrával ad magának egy "természetes" esélyt. Lássuk, mi történik! Nyomon követjük változásait!

  • Andi 9 kg-t fogyott az elmúlt 3 hétben!
    2011-04-08 09:00:52

    Andi szeret nyáron bikiniben napozni, de az elmúlt évben több, mint 15 kg-t szedett fel, így nem szívesen vásárol új fürdőruhát magának. Elhatározta, hogy mégis! Akaraterejével és a mi segítségünkkel az elmúlt 3 hét alatt már 9 kg-nál tart mínuszban, most már biztos benne, hogy addig nem hagyja abba, míg régi testét vissza nem kapja!

  • Kriszti 4 kg-t fogyott 9 nap alatt!
    2011-02-20 09:47:02

    Kriszti 32 éves, 3 éve szült, és eddig sem ideje, sem akaratereje nem volt lefogyni. Sokat gondolkodott, amíg úgy döntött, hogy kipróbálja a programot. És láss csodát! Nem hitt magában, de a segítséggel és ösztönzéssel már a 9. napon -4 kilót tudhat magáénak (illetve már szerencsére nem tudhat)! Egyre nagyobb a lelkesedése, és az eredetileg 2 hetesre tervezett "próba-programját" 1 hónaposra növelte!

Szavazás

Mekkora súlytól szeretne megszabadulni?
1-8 kg
9 kg-nál többtől
Asztali nézet