MENÜ

MÉREGTELENÍTŐ, FOGYASZTÓ, RÁNCTALANÍTÓ KÚRÁK

Leakarokfogyni!

ÁLTALÁNOSAN A BÚZAFŰLÉRŐL

 

A búzafűlé jelenleg a világ egyik legnépszerűbb új egészséges táplálkozás-kiegészítőjévé válik. Valójában nem újdonság ennek a fiatal búzából préselt édeskés, zöld lének az alkalmazása az egészség védelmére. Ismert volt Sumerben, Egyiptomban, a yogikus Óind - kultúrában és az Esszénus közösségekben. A modern időkben az Egyesült Államokban, több mint harminc éve AnnWigmore használta, a már világhírű Hippokrates Health Institute megalapítója.

 Mi az oka annak, hogy egy nyolcvan éves idős ember, aki búzafűlét fogyaszt; egészségesebb, mint egy mai harmincöt éves fiatalember ? 

„Ott állt előttem egy közel nyolcvan éves idős ember és olyan erőt, vitalitást és kicsattanó egészséget sugárzott a lénye, amivel még soha életemben nem találkoztam azelőtt!

Mikor megkérdeztem, mit lát a szememben, ő azt felelte: csoda, hogy még él! 30 éves voltam ekkor! Mikor megtudtam, hogy az öreg kis korától kezdve búzafűlevet iszik, és ennek köszönhető elképesztő életereje, elhatároztam, hogy felveszem az igát, és megismertetem a világgal Isten ezen ajándékát !"

Ann Wigmore 

 A hétnapos búzahajtásból kivont lé ott is tud segíteni, ahol más gyógymódok csődöt mondtak. A búzafű zöld levét nagy becsben tartják a bibliai idők óta. Az első világháború alatt sebesült katonákat gyógyítottak vele az európai hadikórházakban szép sikerrel.

 A friss búzafű többek között a következő enzimeket tartalmazza:

proteázok - elősegítik a fehérjék emésztését

citokróm-oxidáz - antioxidáns, a sejtlégzés elengedhetetlen eleme

amiláz - elősegíti a keményítő emésztését

lipáz - zsírbontó enzim

fikocianin - segíti a vérképzést

transzhidrogenáz - segít a szívizomzatnak

SOD (szuper-oxid-dimutáz) - valamennyi sejtben megtalálható, fékezi a sejtöregedést, szabad gyökfogó

melatonin - ez a hormon az összes életfolyamatról "gondoskodik". Fiatalító hatása az általa kedvezően befolyásolt folyamatok - főleg az immunrendszer erősítésének - következménye.

 Amiben sokat segít:

  •  
    • Lúgosít - amiről sokat hallhatunk manapság és nagyon divatos - azonban tudnunk kell, hogy valóban fontos egészségünk megőrzésének szempontjából!
    • B17 vitamin tartalma nagyon magas, ami bizonyítottan tumor-ellenes hatású
    • Klorofillt tartalmaz, amelynek szerkezete a hemoglobinéhoz hasonló
    • "Tökéletes táplálék", szinte az összes vitamint, ásványi anyagot, és aminosavat tartalmazza, amelyre a szervezetnek szüksége van, méghozzá a megfelelő kombinációban!
    • Tocsog benne a zsírbontó lipáz enzim, ezért is fogyaszt! Segít megszabadulni a zsírfeleslegtől és ezáltal tisztítja az emésztő és kiválasztó szerveket, a kapilláris rendszert (vérereket).
    • Gyulladáscsökkentő, sejtregeneráló
    • Méregtelenítő hatású
    • - javítja a szöveti oxigénellátást
    • - támogatja az immunrendszer megfelelő működését
    • segíti a vérképzést
    • - erőteljesen frissít, vitalizál, roborál
    • gyorsítja a gyógyulási folyamatokat.
  •  

 

Ann Wigmore és Viktoras Kulvinskas akik megalapították a Hippocrates Egészség Klinikát 1963-ban és azóta több ezer embernek tanították meg az "Élő táplálék" életmódot "Isteni Mannának" nevezik ezt a csodálatos zöld levet, amely a legfontosabb alapköve ennek az életformának.

Több mint ötven-millió éve nőtték be Földünket a fűfélék, jelentős mértékben megváltoztatva az élővilágot. Azon állatok, elefánt, bölény, ló, stb., amelyek elsődleges tápláléknak tekintették ezt a gazdag klorofiltartalmú táplálékot, váltak a legerősebbekké, egész életükben megtartva kicsattanó egészségüket.

Az emberi emésztőrendszer nem képes nagy mennyiségű rostot megemészteni. Viszont a frissen préselt levek kitűnő természetes tisztító, gyógyító-regeneráló, tápláló és védő tulajdonságaival vált az utóbbi évtizedekben a figyelem középpontjába Amerikában és szerte a világban.

Ha a mindennapi étrendedbe beiktatjuk a friss zöld leveket, különösen a búzafűlevet, akkor csodálatos előnyöket és élettapasztalatokat szerezhetünk.

A búzafűlé tartalmazza az összes ismert ásványi anyagot amelyre a szervezetünknek szüksége van. Tökéletes fehérjeforrás: az összes esszenciális aminosavat a megfelelő arányban tartalmazza. A búzafűlé az egyik leggazdagabb A és C vitamin forrás.

Egyenlő arányban gazdag E, F, K, és B vitaminokban. Jelentős a B17 (laetrile) tartalma, amely a tudós és kutató körökben elismert, hogy a normál sejtek befolyásolása nélkül rombolja szét a ráksejteket.

Segít az emésztésben és a belső szervek működésében. Megsemmisíti a kórokozó baktériumokat és segít visszaállítani a hasznos baktériumok egyensúlyát a belekben, amely folyamat lényeges az egészséges immunrendszer érdekében.

A búzafű nem gyógyszer. Semmilyen egészségre káros mellékhatása nincs! Mindenkire egy kicsit másképp hat. Hatóanyagai révén az egész szervezet működését pozitívan befolyásolja, a káros anyagokat lebontja a szervezetünkből. Igen intenzíven méregtelenít. 2-3 nappal a bio búzafűlé fogyasztása után erősebb szagú, zavaros és sűrűn előforduló vizeletre számíthatunk. Székletünk hígabb lesz, de nem kell egész napos hasmenéssel küszködni.

A sejtekben lerakódott méreganyag bekerül a véráramba és folyamatosan ürül a vizelettel, széklettel és bőrön keresztül. A méregtelenítési tünetek alatt nehezen viselhető a bio búzafűlé szaga, ezért a véráramba került méreganyag a felelős. A szervezet folyamatos tisztulásával meg fog szűnni ez az érzés.

Ha az első 2-3 hét erős méregtelenítésen túljutunk, már csak pozitív hatásokat észlelünk. Súlyfelesleg folyamatos leadása, normális széklet, életerő, nagyobb munkabírás, betegségekkel szembeni nagyobb ellenállás lesz a jellemző. A búzafű magas klorofill tartalma miatt dúsítja vérünket oxigénnel, a sejtek oxigén ellátása javul, így a gyulladások megszűntetésében komoly szerepe van.

 

"HOGYAN GYŐZTEM LE A RÁKOT TERMÉSZETES ÚTON" ; - EYDIE MAE

Idézet a könyvéből:

"Hihetetlen! Itt vagyok, egy rákos beteg, akinek nem is olyan rég nyolcvan százalékos esélyt adtak arra,hogy élhet talán még egy évet. Nekem most betegnek kellene lennem,haldokolnom kellene,ám láthatólag semmi tünetem sincs, kivéve a daganataimat, amik egyre csak zsugorodnak...amióta az élő ételes étrenden élek,és búzafűlevet iszom. Hihetetlen, itt van egy karnyújtásnyira a régóta várt válasz a rákra! A helyesen táplált szervezet a brilliáns emberi elme, és a transzcendentális tudat képes felülkerekedni a halálon.

Akarjatok élni, gyógyuljatok meg! "

"Mi történik, ha az élet nem aktuális, ha a harmónia, a belső béke hiánya miatt támad napjaink talán legrettegettebb betegsége, a rák. A fájdalmakkal és szenvedésekkel teli vegyszeres és műtéti beavatkozásokban hinni nem tudó Eydie Mae elhatározta (látva csonkított, mérgezett és besugárzott betegtársainak minduntalan bekövetkező halálát), új életmóddal és táplálkozási szokással veszi föl a harcot, a legyőzhetetlennek tartott kórral szemben."

 Természetes antioxidánsokat (SOD) tartalmaz, melyek megvédik szervezetünket a szabad gyökök károsító hatásaitól. Ez fontos szerepet játszik a sejten belüli DNS károsodás, mutációk, kóros sejtburjánzás ( rák ) megelőzése szempontjából, illetve a sav-lúg egyensúly helyrebillentésével is akadályozza a tumorsejtek kialakulását (a búzafűlé bázikus anyag, a tumorsejtek bizonyítottan savas közegben fordulnak elő legtöbbször).

 Az autoimmun betegségeknél is ajánlott!

Nem a betegség a hibás, hanem a rossz életmód, toxikusság, táplálkozás, kevés testmozgás, napfény hiánya, stressz. Ezek kölcsönösen egymásra épülő tényezők, azaz minden egyes tényezőt ki kell korrigálni ha a teljes felerősödést akarjuk elérni. Az immunrendszer képes regenerálódni a testtel együtt. Ne vágyjon csodaszerre, ha az Ön életmódja nem ilyen, mert ugyanoda fog visszajutni. Vannak ugyan immunrendszert erősítő szerek, terápiák, de ezek hatásfokai a helyes életvitel mellett eltörpülnek és legtöbbször csak bizonyos ideig hatnak.

Nagyon sok beszámoló van rákból való teljes felépülésre. Ennek az esélye 3 fő tényezőtől függ:

- a máj és más főszervek megmaradt működési képessége,

- az immunrendszer még vissza-regenerálóadhatóságának foka,

- a beteg küzdeni akarásának mértéke.

Sokan nem is hinnék el, hogy milyen nagy az esélyük. Ha a megfelelő tápanyagok anyagcseréje visszaállítható és ha a kiváltó intoxikációs hatás megállítódik, akkor a szervezet méregtelenítő képességét kell megnövelni, hogy az meghaladja a ráksejtek toxin termelődését, ami kialakít egy kedvezőbb vér-összetételt. A megjavult keringés és megnövekedett oxigén-tartalom a test egészére kedvezően hat, és remény van arra, hogy visszatartsa, vagy akár meg is állítsa a daganat terjedését és egyidejűleg segítse az immunrendszer vissza-regenerálódását.

A küzdelem további sikere azon múlik, hogy vajon a test valahogyan megnövelt természetes antitumor küzdő- és az immunrendszer rákölő képessége meghaladja-e a ráksejtek osztódási képességét.

A legfontosabb tényező nem a rák elterjedtségének foka, hanem a test megmaradt regeneratív képessége.

 

 A BÚZAFŰLÉ FOGYASZTÁSA

 Mikor érdemes búzafüvet használni?

- Elsősorban megelőzésként ajánlható - főleg ősztől tavaszig. Aki rendszeresen iszik búzafűlevet (már napi 1-2 kanálnyi és csodákra képes!), ritkábban betegszik meg, hamarabb felépül, és jobb lesz a teljesítménye.

- Mivel a búzafű hatóanyagai kiváló sejtregenerálók, lassítja az öregedést és véd az idő előtti kimerülés ellen is.

- Tavaszi fáradtság esetén is érdemes gondolni rá.

- Hatékony kiegészítője minden tisztító, salaktalanító kúrának , így léböjt idején is javasolt a fogyasztása.

- Krónikus gyulladások, fertőzések esetén okvetlen próbálja ki, hisz az immunrendszer támogatásával és a salaktalanítás serkentésével felgyorsítja a gyógyulást!

- Fekélyes panaszok, emésztési zavarok szintén jól kezelhetők rendszeres búzafűlékúrával.

- Daganatos betegségek esetén - különösen legyengült állapotban - jól roborál, serkenti a szervezet daganatsejtekkel szembeni küzdelmét.

 Mire számíthat, ha elkezdi fogyasztani ?

- a közérzet javul

- sokkal terhelhetőbb lesz

- a testben lévő méreganyagok távozására

- mentálisan és fizikálisan fittebb lesz

- általános gyulladáscsökkentő hatásra (reuma, stb.)

- szebb, egészséges köröm.

 Hogyan igyuk a búzafűlét?

Fogyasztása éhgyomorra javasolt! Fél órával előtte kevés nyers citromlé előkészíti az emésztőrendszert. Gyomorégés vagy fekély esetén inkább egy pohár kamillateával készítsük elő a "terepet". Fél órával utána pedig kb 3 dl folyadék (víz vagy tea) javasolt. A folyadékbevitel fontos, mivel ez viszi ki a szervezetből a búzafűlé által „kipucolt” szemetet.

Első alkalommal kis mennyiséget igyunk (testfelépítés szerint 1 vagy két teás/evőkanál.) Ezt követően, érzéseinkre figyelve, lassan kortyolgatva, nyállal jól elegyítve fogyasszunk annyit és addig, amíg valamiféle kényelmetlenséget érzünk, de ne oly sokat, hogy már betegnek érezzük magunkat. A test állapotától függően a mennyiség 1 evőkanáltól max. 1,5 dl-ig változhat.

Tapasztalatok szerint a búzafűlé a legerősebb tisztító, nagyon magas enzimtartalma miatt azonnal reakcióba lép a mérgekkel és a gyomorban összegyűlt nyálkával. Gyakran levertség az első tünet. Az émelygő érzés azt jelzi, hogy a tisztulás beindult. A továbbiakban a rendszeres fogyasztása ajánlott. Lehetséges, hogy a méregtelenítési tünetek erősödnek: étvágytalanság, émelygés, hányás, hasmenés, izzadás, különböző fájdalmak, hőemelkedés, fáradékonyság, aluszékonyság, stb. Ezek a jelei annak, hogy a szervezet tisztul a nem odavaló anyagoktól, amelyek 20-30-40 év alatt felhalmozódtak.

Búzafűlé-ivás után legalább egy órán át ne vegyünk magunkhoz semmiféle szilárd ételt.

Amennyiben csökkenteni szeretnénk a kellemetlen érzetet, fél óra elteltével friss bio zöldséglé "sereghajtóként" működve segíthet a kezdeti kényelmetlenségeken. A kellemetlen érzeteket megszüntetni akaróknak inkább a friss bio gyümölcs, vagy annak leve ajánlott, mivel a zöldséglé is igen erős tisztító hatású lehet a kezdeti időszakban.

A búzafű levét el lehet kezdeni fogyasztani egy evőkanállal, de nem szükséges pontosan kimérni. Napról-napra emeljük az adagot. Egészség fenntartásra, méregtelenítésre egy jó nagy korty elegendő egyszer egy nap. Akkor sincs probléma, ha valaki elkezdi egy fél deciliterrel, csak gyorsabban beindul a méregtelenítés és aluszékonyabbá válhat egy pár napig. 1-1, 5 deciliter bőven elegendő maximális adagnak, többre nincs szükség, ezt a mennyiséget is betegség esetén ajánljuk.

Bármeddig ihatjuk a búzafű levét, ha befejeződött a méregtelenítés folyamata, a sejtek ezután tudnak újulni, regenerálódni.

Lehet arcbőrre kenni, fél óráig rajta hagyni, szembe cseppenteni kötőhártya gyulladásnál, allergiánál, és hüvelybe, végbélbe nyomni koncentráltan, indikált esetekben. Kismamák, szoptatós anyukák is nyugodtan fogyaszthatják.

Gyerekek 2 éves kortól 1 kávéskanállal 3-4 naponta.

 

 

BÚZAFŰLÉ ELSŐSEGÉLYKÉNT 

  • Vágás, égés, bőrpír, csípés esetén rácsepegtetni a bőrfelületre.
  • Komolyabb esetekben, (nyitott sebek, fekélyek, daganatok, stb.) a lével átitatott rostot borogatásként alkalmazhatjuk.
  • Hajra téve hajmosás előtt egy órával, segít a lestrapált, töredezett haj regenerálásában. Jól bedörzsölve a viszkető, korpás fejbőrre is hatékony.
  • Gargalizálva, vagy a füvet rágva és a rostot kiköpve, felfrissíti a leheletet, könnyít a torokfájáson. Csökkenti a fogínyvérzést és képes megszűntetni a duzzadt fogínygyulladást.
  • A finoman szűrt búzafűlé szembe csepegtetve nyugtatólag hat (pirosodás, égő viszkető, nyomás) tünetek esetén.
  • Nőgyógyászati problémák esetén (Pl.: gombásodás, terméketlenség, daganatok)1/2 dl búzafűlé hüvelyben tartva (gyertyaállás pozícióban 5-10 percig) kifejti jótékony hatását.
  • Minden esetben, különösen bél-, emésztési-, méregtelenítési-, problémák esetén ajánlott: Béltisztítás (beöntés) után, végbélbe juttatni, naponta akár 2-3 alkalommal: 1-1,5 dl búzafűlét, amelyet legalább 20 percig javasolt bent tartani. Az évek során megfigyelt résztvevőknél a Hippocrates Egészség Klinikán arra a következtetésre jutottak, hogy ezzel a módszerrel gyorsan és hatékonyan visszaállítható a vastagbél elektrolit egyensúlya.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • Lili mittesszerei tűnnek el
    2011-04-08 09:15:22

    Lili fogyni szeretne. Így elkezdte a fogyókúrát 2 hete. Szép eredmények mutatkoznak, de amiről tegnap szeretett volna beszámolni, az az, hogy az orrán és az állán lévő mittesszeres bőre tisztul. Egész életében szenvedett a bőrétől: arcán, hátán mélyen ülő kis, fekete mittesszerek tették borússá hétköznapjait. Főleg a középiskolában zavarta nagyon: járt kozmetikushoz, bőrgyógyászhoz vele. Sok szert kipróbált, egy olyan gyógyszert talált, ami segített neki, de csak akkor, ha folyamatosan szedte, pedig ideiglenes gyógyszer volt. Mivel emiatt nem akart gyógyszeren élni egész életében, inkább megbékélt a bőrével, és várta a nyári napsütést, ami enyhített a szépséghibán. Most viszont a fogyás mellett mellékhatásként a bőre elkezdett kitisztulni. Örömmel újságolta, hogy az állán és orrán lévő mittesszerek TŰNNEK EL! Tiszta, selymes, bársonyos bőr van helyettük!

  • Marika tüdőembólia után keresi a segítséget
    2011-04-08 09:08:36

    Marikának tüdőembóliája volt januárban. Szerencsésen túljutott a kórházi ágyon, de azóta is nehezen mozog, sokszor fullad, fáradékony, a gyógyszerektől sokszor kissé kábult. Egy hete döntött úgy, hogy elkezdi a méregtelenítő kúrát. És ma már azt mondta : "Azt érzem, hogy jobban vagyok, már nem vagyok annyira fáradt és tompa."

  • Szilvi is elkezdte!
    2011-04-08 09:03:09

    Szilvi fél éve szülte második gyermekét. Az első után viszonylag könnyen ment le róla a felesleg, A popsival, combbal most sincs probléma, de a hasát utálja! Egyszerűen nem akar megmozdulni. Már a plasztikai sebészen gondolkodik, de még ezzel a kúrával ad magának egy "természetes" esélyt. Lássuk, mi történik! Nyomon követjük változásait!

  • Andi 9 kg-t fogyott az elmúlt 3 hétben!
    2011-04-08 09:00:52

    Andi szeret nyáron bikiniben napozni, de az elmúlt évben több, mint 15 kg-t szedett fel, így nem szívesen vásárol új fürdőruhát magának. Elhatározta, hogy mégis! Akaraterejével és a mi segítségünkkel az elmúlt 3 hét alatt már 9 kg-nál tart mínuszban, most már biztos benne, hogy addig nem hagyja abba, míg régi testét vissza nem kapja!

  • Kriszti 4 kg-t fogyott 9 nap alatt!
    2011-02-20 09:47:02

    Kriszti 32 éves, 3 éve szült, és eddig sem ideje, sem akaratereje nem volt lefogyni. Sokat gondolkodott, amíg úgy döntött, hogy kipróbálja a programot. És láss csodát! Nem hitt magában, de a segítséggel és ösztönzéssel már a 9. napon -4 kilót tudhat magáénak (illetve már szerencsére nem tudhat)! Egyre nagyobb a lelkesedése, és az eredetileg 2 hetesre tervezett "próba-programját" 1 hónaposra növelte!

Szavazás

Mekkora súlytól szeretne megszabadulni?
1-8 kg
9 kg-nál többtől
Asztali nézet